Hétvégén rendezték a Salomon Ultra-Trail Hungary Szentlászló Trail 2018 ultrafutóversenyt, ahol a Dorogi Futókört Sárdi Tamás és Szabó Attila képviselte. Tomi a 84 km-es, Attila az 54 km-es távon indult (1900 méter szintkülönbség, célideje: 8 óra 01 perc lett).
Mindketten sikeresen vették az akadályokat és szintidőn belül célba értek. Most Sárdi Tominak, a BSI Dorogi Futónagykövetének beszámolóját olvashatjátok az eseményről:
„2018. május 19. 22:30…. ülök a kocsiban, Szentendre felé tartunk éppen, ráérnék később is menni, de egyrészt aludni úgysem tudnék, másrészt szeretek ott lenni időben egy versenyen… magamba szívni a hangulatot, beszélgetni a futótársakkal. Ráadásul a „nagyok” (112km-en indulók) pont éjfélkor indulnak, szeretném megnézni a rajtjukat, sok ismerőst kell biztatni, no meg mégiscsak ez a „főműsor”.
Szóval a kocsiban ülve bosszankodtam magamban, hogy itt a verseny, amire vártam és egy nagyon nem kerek felkészülés van mögöttem…. április végén még a nevezés átadása is megfordult a fejemben….
Egy nagyon makacs combfájdalommal küzdöttem hetek óta, hol jobb, hol rosszabb volt. Sem a manualterapeuta, sem a gyulladáscsökkentők nem segítettek… Szerencsére Tiricz Irén látta, hogy bajlódom és szólt, hogy neki is volt hasonló baja, próbáljam meg a lökéshullám terápiát… Ez volt a megmentő módszer. 4 héten keresztül jártam és mellette elkezdhettem újra futni, fokozatosan emelve a távot és az intenzitást. A versenyt megelőző héten kaptam az utolsót, a fájdalom szinte teljesen elmúlt…
Megnyugodtam, hogyha nem is tudtam tisztességesen felkészülni ez miatt, de legalább a lábam nem fog hátráltatni…
Eljött a verseny hete. Hétfő reggel futottam egy egész jót, fel is dobódtam tőle, majd estére jött a hidegzuhany…. az egyik pillanatról a másikra a 100-as csomag papírzsepi lett a társam… a verseny hetére sikerült megfázni…remek…
Nem volt mit tenni. Amit csak lehetett, bevettem, megettem, megittam, inhaláltam, imádkoztam és fogadkoztam… szerencsémre bevált, mert péntekre már csak elszórtan kellett a zsepi, tudtam is futni egy átmozgató 30percet…
Két C-vitamin és tömérdek zsepi közben legalább volt időm fejben készülni a versenyre: készítettem excel táblán idő és frissítési tervet minden szakaszra, többször végigmentem a koreográfián fejben, ha már a pályát nem sikerült bejárni a sérülés és betegséghullámok miatt.
A sok ismeretlenes egyenletből kihoztam 10 óra körüli célidőt, persze ez a legoptimistább terv volt… pl. nem szerepelt benne a Vörös-kő és társa… 
A frissítésre nagyon oda akartam figyelni, így igyekeztem jól megtervezni:
– 20 percenként Hammer Heed iso (szerencsére a frissítőpontokon is ez volt, így ezt nem kellett előre porciózva magammal vinni)
– 45 percenként Hammer gel
– minden órában az elektrolitok pótlására Endurolytes kapszula
– a 3. órától kezdve minden második 20 perces ivásnál iso helyett Perpeteum
– a frissítőpontokon banán és kóla
Szerencsére a Fenix3-on be lehet állítani kismillió féle figyelmeztetést, így a verseny közben jelezte végig mikor mit kell bevinnem.
Bíztam benne, hogy ha mindent sikerül betartanom, akkor elég lesz a távra…. Előre ugorva ez így is lett, tökéletesen működött a frissítés.
Az edzőmtől, Fatitól is megkaptam a pulzuskoreográfiát a versenyre, amitől amennyire tartottam, hogyan is fogom kivitelezni, olyan jól működött… nem mondom, hogy néha-néha nem csúsztam ki belőle…..
Szóval Szentendre versenyközpont….. gyorsan elrepült a rajtig az idő… a 112km-es távon induló ismerősökkel váltottam pár szót, majd végignéztem a rajtot… ezután spuri a versenyközpontba készülődni…..
A rajt/cél területre a kötelező felszerelés (telefon, fényképes igazolvány, min 1 l ivózsák vagy 2 db 5 dl kulacs, fejlámpa pótelemekkel, dzseki, izolációs fólia) ellenőrzése után léphettünk be.
Itt futónagykövet társammal, Muk Andrissal – alias Róka Koma (hosszutav.blog.hu) – beszéltük meg az egyéni célidőnket és felkészülésünket. Nekem ugye 10 óra környéke, neki 12 óra volt..
A rajtprocedúra kicsit nyögvenyelősen sikerült, ez a hajnali 2-es rajt senkit nem villanyozott fel… Csanya próbált életet verni belénk, de legtöbben csak a szemükből törölgették a csipát… Valahogy így keveredtem a legelső sorba, pedig nagyon nem érzem még odavalónak magam, de ettől függetlenül jó érzés volt ott állni pl. Speróval (Sperka Tamás, aki meg is nyerte a versenyt végül) egy sorban.
Valahogy így keveredtem a legelső sorba, pedig nagyon nem érzem még odavalónak magam, de ettől függetlenül jó érzés volt ott állni pl. Speróval (Sperka Tamás, aki meg is nyerte a versenyt végül) egy sorban.
Amilyen álmosan álltunk ott, olyan gyorsan robogtunk végig Szentendre utcáin, mintha nem is 84 km lenne a táv.
Igyekeztem nem foglalkozni az elrobogó futótársakkal, csak saját ritmusom szerettem volna megtalálni. Ami pozitívum volt, hogy most végre nem jött a versenylámpaláz és nem kellett küzdenem az emiatt elszálló pulzussal. Hihetetlen élmény volt, ahogy a csillagos ég alatt a fejlámpa kígyó szépen bekúszott az erdőbe.
Az első 10 km viszonylag eseménytelenül telt, egy kb. 5-6 fős csapattal haladtam, mikor beértünk egy sűrűn benőtt ösvényre. Balra lefele elindultam egy csapáson, de egy srác jött szembe, hogy valószínű nem erre van az arra. Visszafordulva láttam meg feljebb egy szalagot, mondtam hogy erre van a jó irány és nekiiramodtam.
Pár perc elteltével vettem észre, hogy egyedül maradtam, nem értettem mi van…. az előbb még voltak előttem és mögöttem is, talán mégsem volt jó az az irány? Egy kicsit pánikba estem, gyorsan az órámon a track-re pörgettem a képernyőt…pedig az útvonalon vagyok…továbbindultam hát… szalagok vannak, elvileg a tracken vagyok és mégsem látok senkit…. már különböző teóriákat gyártottam fejben mindenféle lehetetlenségekről,míg nem pár km múlva előttem fényt láttam…. megnyugodtam… jó helyen vagyok
Beálltam a sor végére és együtt kezdtük meg a mászást Dobogókőre, ahova szinte teljesen pontosan a 2:30 alatt terveim szerint érkeztem meg.
Gyors frissítés Emiéknél és robogtam is tovább Dömös felé, igyekeztem óvatosan lefele haladni, mert tudtam, hogy egy elég technikás és köves 3 kilis szakasz jön a Lukács árokig…
Végre világosodott, a fejlámpa sem kellett már…
Dömösre jó erőben érkeztem,ahol már Krisztián és Géza vártak a frissítőponton, segítettek feltölteni mindent, hisz jó kis mászás következett Prédikálószékig (kb. 2,5 km és 500 m szintemelkedés). Kicsit nehezebb mászást vártam, de egész hamar felértem… a Vadállóköveknél zümmögésre kaptam fel a fejem, na ne már…. hol vannak a méhek vagy darazsak??? Persze sehol nem voltak, csak Szasza várt minket fent a drónjával és a fényképezővel Még csak 28 kili van a lábamban, de már képzelődök…mi lesz később?
Még csak 28 kili van a lábamban, de már képzelődök…mi lesz később? A Préditől-Lepencéig tartó szakasz nem volt a kedvencem, sokat is vesztettem itt. A második fele egy jelöletlen dózer úton vitt, ami tele volt sziklákkal, kövekkel és mindezt bokáig érő falevél rejtette… többször sikerül a bokámat is kifordítani…
Örültem mikor végre leértem a frissítőponthoz, annak viszont már nem mikor megérkezett Muk Andris “Koma Róka” is, akinek ugye 12óra volt a célideje… na most vagy én vagyok szarban vagy ő jön magához képest jól…. ( A végén kiderült, hogy mindketten jól mentünk.)
Felrázott ez a találkozás, megettem a kedvenc kávés gélemet, ami mindig fel tud rázni, ha baj van. Ráadásul az útvonal egyik legszebb szakasza a Spartacus ösvény következett Pilisszentlászlóig. Sikerült ezen a szakaszon három futót is megelőznöm, az egyik srác magnéziumot kért, adtam neki Endurolytes-ot, ami remélem segített rajta….
A pontra beérve taps fogadott, ami mindig hihetetlen jó érzés… az egyik srác szólt, hogy közel vagyok az első 10-hez, nem is akartam elhinni elsőre… Gyors töltés, szokásos banán és kóla kombó után Visegrád felé vettem az irányt. Itt előzött meg az első hosszútávos Kiss Miklós, ámultam, hogy plusz közel 30 kilivel a lábában milyen hamar ott is hagyott….
Gyors töltés, szokásos banán és kóla kombó után Visegrád felé vettem az irányt. Itt előzött meg az első hosszútávos Kiss Miklós, ámultam, hogy plusz közel 30 kilivel a lábában milyen hamar ott is hagyott….A Fellegvárig probléma nélkül haladtam tovább, sikerült ismét előzni is… A Pap-rét felé vettem az irányt, itt van egy hosszú lankásan emelkedő szakasz…na itt jött az első holtpontom 60 kilinél, jöhetett a séta-futás-séta kombináció, mindig egy kinézett pontig. Egyszer csak csippant az óra, hogy zselé idő van, már kutattam is kávés gél után…. Ismét segített, de még hogy… vittek a lábaim, gondoltam akkor most nincs megállás megyünk, amíg lehet… Itt értem utol a legnagyobb meglepetésemre Csipit, na ne már még őt is sikerül megelőzni hitetlenkedtem… Még utánam is szólt,hogy hova a fenébe tűntem? Mondtam neki,hogy sehova, a rajt óta nem is láttam Összekevert valakivel…
Összekevert valakivel…A Pap-réten vastaps fogadott, a crew tudja,mivel kell feldobni az embert… Gyors töltekezés, majd irány a rettegett Vörös-kő…. lefele menet egy srác guggolt elöttem, görcsölt a gyomra, kérdeztem segítsek-e valamit, de nem tudtam.
Gyors töltekezés, majd irány a rettegett Vörös-kő…. lefele menet egy srác guggolt elöttem, görcsölt a gyomra, kérdeztem segítsek-e valamit, de nem tudtam.Ami következett, arról sok jót nem tudok írni…. nagyon felfele, majd nagyon lefele és aztán ismét felfele… a felfeléket négykézláb, a lefeléket beállt combbal próbáltam túlélni….
A Nyerges hegyre felfelé menet Yann LE Saux jött éppen lefelé, gondolom szurkolói futásán, mert fotókat is lőtt… Elkeseredésemben kérdeztem tőle, hogy sok van még felfele?
Sajnálkozva és sokszoros bocsánatok között mondta, hogy bizony még van bőven…
A mászásokat túlélve,a Skanzen nagyon nehezen akart eljönni… az itiner szerint 77,6km-nél kellett volna lenni, de 79km után érkeztem meg dühöngve, hogy azt hittem soha nem érek ide… cserébe kaptam egy kancsó hideg vizet a nyakamba… életmentő volt.
Az utolsó 6 kilis aszfaltos szakaszon megfogadtam, hogy nem sétálok bele és végigfutom, ha beledöglök is, csak érjek már célba….
Az óvárosba visszaérve turistarengeteg fogadott, akiknek fogalma sem volt róla, mi folyik itt…. alig találtam meg tőlük a helyes utat, még félreállni sem voltak hajlandóak…
Eljött a célegyenes, ahol gyorsan visszanyeltem a könnyeimet, ne síró gyerekként érjek már be…. Helyette széles vigyorral és repülő mozdulatokkal, Édesanyámnak pacsit adva érkeztem be végre…. Annyira nem tudtam figyelni,hogy a chipes óra helyett a Fenixemmel próbáltam becsekkolni
A kötelező felszerelés ellenőrzése után megkaptam a FNSHR érmem és a vizes törölközőt a nyakamba.
Megcsináltam!
84,9km D+3089m 10:41 abszolút 13. helyezés
Nekem ez felért egy első helyezéssel, azok után, amennyire nem sikerült a felkészülésem…
A feleségem és egyik kisfiam is megleptek azzal, hogy kijöttek a célba, bár sajnos lekésték a beérkezésem, de nagyon örültem nekik!
Most már tényleg kíváncsi leszek, mi lesz ha problémamentes felkészüléssel vágok neki egy versenynek!
Köszönöm a felkészítést edzőmnek Fatima Szucs, aki mindig kitudja belőlem hozni a maximumot. Még akkor is, ha sérülés vagy betegség hátráltat! Ezen a versenyen kicsit helyette is futottam, hiszen neki is ez lett volna a tavaszi főversenye, de egészségügyi problémák miatt nem tudott felkészülni….
Köszönet az egész Salomon UTH csapatnak a versenyért! Tényleg a terepfutás ünnepe ez!