Első terepfutásom története
Az október 23. 60. évfordulóját egy különleges futással szerettem volna megünnepelni. Ez a Szomor 23 teljesítménytúra útvonalára esett. Szüleim is 56-ban születtek, így ez még egy pluszt jelentett számomra.
Nagyjából fél 8 fele értem Szomorra a rajt helyszínére. Gyors nevezést követően, már itinerrel a futózsákban melegítettem magam, mert kint a hőmérséklet alulról súrolta a pozitív tartományt. Indulást követően Szomor utcáin tettem meg az első lépéseket, majd máris jött az első emelkedő, ami a túra talán legmeredekebb része volt. Már többször jártam ezen a hegyen, (Kakukk-hegy) így tudtam, itt nem kell felfutni. Ezért átváltottam gyaloglásba. Muszáj volt felmenni rá, hiszen a tetején volt az első pecsételőállomás.
Pecsét után az útvonal szalagozást követve megindultam lefelé, azonban egy szalagot benéztem és már mentem is a rossz irányba. Erre csak akkor jöttem rá, amikor leértem a Zsámbék-Szomor közti útra. Ajjaj! Nekem a hegy másik oldalán kellene lennem… Így aztán nagy levegő, vissza a gerincre, majd egy nagy és mély szántást harántolva, kb. 800 méter után visszatértem a rendes útra… Ez kb 2 km kitérő volt.
Szerencsére ez viszonylag síkabb terep volt, így ismét egy kb. 6,5 p/km iramot tudtam menni, a második ellenőrző
pontig. Gyors pecsét és uccu tovább. Mivel a túra előtt sok eső volt, ezért a következő útszakasz nagy része
csúszós sáros szántóföld szélén vitt végig, ez egészen a Zsámbékig tartott.
A zsámbéki rakétabázis kerítésénél ismét pecsét, majd a sáros utat felváltotta a harmatos fű, ami nem kevésbé csúszott. Nemsokára már Zsámbékon álltam a kocsma teraszán (merthogy ott volt az ellenőrzőpont… én nem járok kocsmába… 🙂 ).
Ezután ismét gyalogló szakasz jött, a szűk apró köves, zúzalékos ösvényen, ami keskeny volt és tele volt túrázóval is. Egészen a gerincig gyaloglás, majd ismét futás tovább. Nagy köszönet a túrázóknak és kirándulóknak, mert, ahogy meglátták, hogy jövök félreálltak, utat engedtek, mondván gyorsabb vagyok. Persze rajtam kívül viszonylag sok terepfutó volt még, akik még gyorsabbak voltak nálam.
Az erdős szakasz után ismét szántóföldek mellett ment az út, egészen a Bab-kútig, ahol a hosszabb táv (56 km) és a 23 km elvált egymástól. Itt a pecsét és egy Sport szelet elfogyasztása után már csak lefele kellett mennem (szerintem) és ott a cél Szomoron. Hát nem…
Valóban lefele ment egy széles jól futható murvás út, egészen a Máriahalom-Szomor közti közútig, itt azonban ismét nagy és hosszan elnyújtott emelkedő következett, mindez megspékelve a friss siló és disznótelep szagával. Levegőm már amúgy sem volt, ráadásul a combjaim is kezdtek görcsölni, így ez a szakasz egy rémálommá vált. Na mindegy, fel kellett menni rajta, persze gyalog, de ahogy megláttam a Szomor táblát, tudtam már nincs messze a vége, ezért ismét elkezdtem kocogni egészen a célig.
A célban frissítő, zsíroskenyér hagymával, emléklap és egy plakett lett a jutalmam.
Össz távolság: 25.86 km, szintemelkedés: 545 m. Idő: 3 óra 22 perc.
Nagyon élveztem minden percét a futókiránduásnak