Kottesz Gabriella vagyok, Dorogon születtem és itt is élek.
10 éves koromban kezdtem el kézilabdázni, ami 18 évig kitöltötte az életem.
1998 áprilisában elkísértem két barátomat a Matáv Vivicittá Városvédő futásra (akkor még így hívták…),
A táv 12 km volt. Annyira magával ragadott a hangulat, ami akkor a Margitszigeten fogadott, hogy be is neveztem a helyszínen. 69 perc alatt sikerült lefutnom.
Ezután több futóversenyen is részt vettem 3 éven keresztül. A kézilabdát abbahagytam, így a futás mellett még tornázni is jártam, főleg a zene és a tánc miatt.
Kisfiam is „futott velem” egy-két versenyen, ami csak később derült ki.
Születése után másfél évvel újra kezdtem a kézilabdát, de egy komolyabb sérülés miatt 4 év után abba kellett hagynom.
Később ismét elkezdtem, de ekkor „bejelentkezett” a lányom. Ezután már végleg lemondtam a kézilabdáról, főleg a sérülésveszély miatt. Na jó, tavaly nyáron belefért egy kis strandkézi!
Néha-néha „eljárogattam” futni, de ennyi. 2014 nyarán láttam egy kisfilmet a Brutálfutás elnevezésű versenyről, ami nagyon megtetszett. Igaz, csak 4,5 km, de tele mindenféle akadállyal. Így lementem a pályára, róni a köröket meg a lépcsőket, hogy bírjam a versenyen. Aztán „ott ragadtam”.
Azóta rendszeresen járok futni, még futótársat is találtam Ági személyében. (Később Ő is bemutatkozik majd) Télen 6 km-ig jutottam, de tavasszal már növeltem a távot 8-10-12 km-re. Mellette heti egyszer ment a torna is, erősítéssel együtt.
Idén áprilisban ismét indultam a Vivicittá nevű versenyen. Ezúttal 7 km volt a táv. Májusban a Coca-Cola Női Futógálán már 10 km, augusztusban a tatai minimaratonon 13 km!
Kellettek is a versenyek – és a kilométerek – mivel még januárban eldöntöttem, hogy szeptemberben szeretném lefutni a WizzAir Budapest félmaratont. A versenyeken kívül természetesen a pályán és a környéken is futottam. (Kálvária, Strázsa, Klastrompuszta, Gete) Nagyon sokszor éreztem úgy, hogy nem fog ez menni nekem!
Szerencsére sok segítséget és Futótársakat is kaptam hozzá, így sikerült megvalósítanom az álmom. Legyőztem a távolságot 21095 méter 02:08:02 alatt! Nem számítottam ilyen eredményre. Remélem ezután sikerül többször is teljesíteni, ha lehetséges még jobb idővel!
Szeretnék minél több futóeseményen részt venni és másokat is erre ösztönözni!
A sport mindig is az életem része volt és a későbbiekben sem szeretnék lemondani róla!