Kovács Zoltán vagyok, 39 éves, 1,5 éve élek Dorogon. Nagyjából 10 éve kezdtem el futni. Mindig is aktív életet éltem, de sosem sportoltam versenyszerűen.
Középiskolás koromig rendszeresen mozogtam, aztán egy hosszú szünet következett. Mivel ülőmunkát végzek, ezért azt vettem észre, hogy hiányozni kezdett a sport.Teremfocival kezdtem, de a folyamatos apró sérülések miatt egy idő után abbahagytam. Ekkor fordultam a futás felé.
A kezdetektől fogva terepen futok, először kb. 5 km-eket. Aztán folyamatosan növeltem a távot 10 km-ig, de a térdem fájni kezdett. Ezután egy kis szünet következett.
Egy idő után természetesen újra hiányozni kezdett a mozgás, de az újrakezdésnél már nagy hangsúlyt fektettem a helyes technikára.
A versenyek közül kezdetben csak a rövidebb távokat részesítettem előnyben. Mindig nagy álmom volt, hogy lefussam a maratont, amit 2013-ban sikerült is teljesítenem. A Karva-Lábatlan maratonon vettem részt, amin nagyon rosszul éreztem magam, mert viszonylag felkészületlenül álltam a rajthoz.
Azóta nem keresem a kihívásokat, csak a magam öröméért futok. Erre nagyszerű lehetőség nyílik a futókör keretein belül.