Rostás Petra

Petrának hívnak, 1-2 év kivételével mindig Dorogon éltem és élek. Mivel néhány kézilabdás éven kívül nagy sportmúlttal nem rendelkezem, ezért egyből a lényegre térnék.

Igazából soha nem szerettem a futást. Csapatjátékosként és társaságkedvelő emberként nehézkesnek és unalmasnak tartottam, pláne, hogy az iskolában még kötelező is volt. Ha őszinte akarok lenni, soha nem tudtam elképzelni, hogy egyszer csak úgy magamtól futni fogok, sőt még jól is esik majd.

Első gondolataim a futásról 2015-ben keletkeztek (pont valahogy a Dorogi Futókör megalakulásakor (talán onnan jött az ötlet). Próbálkoztam néhány alkalommal egyedül, de nem vált be. Továbbra is fárasztónak és unalmasnak tartottam. Futottam ugyan néhány alkalommal rövidebb távokat, de nem éreztem magaménak. Következő évben ismét nekifutottam (:)) párszor egy kicsit nagyobb lelkesedéssel, melynek aztán a hideg téli napok vetettek véget. A fordulópont 2017 márciusában érkezett meg, amikor elmentem az első Futókörös edzésre és magamat is meglepve sokkal többre
voltam képes a csapattal, mint egyedül. Sőt még egy kicsit jól is esett az egész. Nagyon motiváló volt számomra a többiek biztatása és annak a sokféle embernek a pozitív példája, akikben egy valami biztosan közös: a futás.

Azóta igyekszem heti 2-3 alkalommal eljárni futni és bevallom: egyre inkább kedvelem. Persze nem közben, hanem utána. A „megcsináltam!” érzés kevés dologhoz fogható.

A futás előnye, hogy rendkívül látványosan lehet fejlődni, a korábban lehetetlennek tűnő bűvös 10 km ma már nem probléma. Sőt, kedvet kaptam a versenyekhez is. Az első „hosszabb”, melyen részt vettem a 2017-es EU-s futás volt (13 km). Maratoni terveim ugyan nincsenek és a dobogós helyezés sem cél, de szórakoztat, jól esik és ez a legfontosabb!

Ajánlom mindenkinek, hogy tegyen egy próbát, sosem késő elkezdeni! 🙂