Skrlyik Péter vagyok, büntetlen előéletű, magyar állampolgárságú, immáron 13 éve Dorogra hazatelepült lakos.
Futással kacérkodni kb. 15 éve kezdtem, még győri főiskolás korszakomban, elsősorban a Püspök erdőben. Ezek olyan 6-8 km-es távok voltak attól függően, hogy bementünk e a dzsundzsásba Leventével, vagy csak szimpla kört mentünk.
Bár heti rendszerességgel nem alakult szokássá a futás, érdekes módon a pólós jó idő beköszöntével minden évben újrakezdtem a futkosást már itt Dorogon a futópályán.
Ez a hosszabb – rövidebb szünetekkel tarkított időszak egészen 2013-ig tartott, amikor két változás történt.
Egyrészt a hátterem úgy változott, hogy szükséges volt valamilyen állandó levezető tevékenység bevezetése, másrészt kaptam Gabianyától egy téli futófelszerelést, melyet 2013 Karácsonyán ki is próbáltam élesben. Innentől kezdve nem volt gond az, hogy hideg van, hó van szél van, eső van, lehetett menni.
A 2013. és a 2014. futás szempontjából csodálatos volt. Először futottam 5 kört a pályán. Aztán 7-et. Jött a 10, a 12, 15, a 20… Aztán nem körben, hanem kilométerben mértem a távot és fokozatosan kiszabadultam a pályáról.
Eleinte kocsival lejöttem, ha végeztem hazafurikáztam magam. Gabi egyszer megkérdezte, miért nem futok le és haza? Á, mondom neki az qrva sok lenne. Legalább 4 km oda-vissza. Ma ez a bemelegítés és a levezetés. 😉
Ez egy nagyon jó korszak volt a sikerélmények miatt, ráadásul leadtam cc. 20 kilót úgy, hogy nem változtattam az étkezésemen érdemben (bár miután elvileg 90 kcal egy km, ha tehetem megnézem, hogy miben mennyi van, mennyit kell(ene) érte futni.) Néha arra gondolok jó lenne újrakezdeni…
Szóval szerintem a sikerélmény a legfontosabb ahhoz, hogy napi rutinná váljon a futás. Az hogy jól éld meg a mozgást. Az hogy kapj valamit. Ha szenvedsz, nem indulsz el legközelebb. Célok kellenek. Először rövidebbek, de ha beépül a futás a mindennapokba, utána már jöhetnek a nehezebb, hosszabb távúak is.
Tavaly az volt a célom, hogy lefussak 1.000 km-t. Ez Karácsonyra sikerült úgy, hogy két hónapig bicebócáztam egy részleges szalagszakadás miatt. Akkor azt mondta a kezelőorvos, hogy csukott szemmel ne rohangáljak egyenetlen úton, illetve a focit lehetne jegelni.
Sajnos a magyar futball elvesztett egy „ígéretes” játékost így, bár nem hiszem, hogy túl sokan zokogtak volna ezért… Viszont a futás jellemzően egyenesen történik, úgyhogy max a terepen kell a szerencse.
Idénre három célt tűztem ki: egyrészt lefutni 30 km-t egyben (ezt Velencén sikerült összehoznom), másrészt felfutni a Vaskapuhoz (ez is pipa), harmadrészt összehozni a 2015 km-t (szeptemberben ez is meglett).
Ahogy nőttek a távok, elkezdtem terepre járni, körbefutni Dorogot az elkerülőn, elmenni a Lőtér felé, de voltam Kesztölcön, Piliscséven, a Strázsa és környéke jellemző feltűnési helyem, a Getén és Tokodon is jártam párszor, szóval itt a környéken szeretek lenni, de legtöbbször még mindig itt a városban tűnök fel.
Rendszeresen járunk Gabianyával „versenyekre”, melyek inkább szórakozásnak számítanak. Ami igazán frenetikus volt, az az idei UltraBalaton, annak légköre miatt (de szuper volt a Sörmaraton és a Holdfényfutás is), illetve eddigi legjobb futásom az egomi Félmaraton volt, 1:40 alatti idővel (bár a két héttel ezelőtti 4:23-as 16 km se volt rossz…).
Talán a többiek nevében is mondhatom, hogy ezt a folyamatot gyakorlatilag bárki hasonlóan meg tudja csinálni, ha meg van hozzá a támogatása kintről (a szükséges időt rá tudja szánni), illetve figyel arra, hogy jól élje meg.
Azt hiszem ebben tudunk segíteni.