Lakatos Gabriella vagyok, 2002-óta élek Dorogon, Petiapával 2 meglehetősen élénk gyerkőcünket nevelgetjük.
Gyakorlatilag 10 éves korom óta jelen van a sport az életemben, általános iskolásként kézilabdáztam, középiskolában inkább a kosárlabda került előtérbe, majd az egyetemen ismét kéziztem. Kimondottan a futás soha nem tartozott a kedvenceim közé.
Mikor Dorogra kerültem egyszer-kétszer próbálkoztam becsempészni a futást az életembe, de ezek a próbálkozások sosem voltak hosszú életűek.
A két gyerkőc elég gyorsan jött egymás után, eszembe sem jutott, hogy nekem még a sportra is futná az energiámból. Elég mozgalmas volt az élet a nélkül is, esténként sosem kellett ringatni.
Kicsit több mint két évvel ezelőtt Petiapa elkezdett futni. Eleinte kevesebbet, aztán egyre többet, és nem értettem mi a jó benne, sőt néha még morogtam is, hogy miért kell már megint futni menni 😀
Tavaly úgy alakult, hogy egy bokasérülés miatt hosszabb időt ki kellett hagynia, és férfi lévén csak nyavalygott, hogy nem tud futni, meg sosem fog tudni többet futni…és akkor gondoltam úgy, hogy ha már Neki úgyis otthon kell maradnia, van aki vigyáz a gyerekekre és elmentem én a pályára.
Két körön keresztül szenvedtem, aztán egy kicsit könnyebb lett, és a végére már egész jól is esett.
Valótlant állítanék, ha azt mondanám hogy a szenvedélyem lett, de jól esik néha elmenni futni. Sajnos kevesebbet jutok el, mint szeretném, de a munka, a két kisgyerek és egy életvitelszerűen futó majdnem férj mellett ennyi fér bele az időmbe.
Régebben unatkoztam futás közben és az járt az eszembe, hogy ennyi idő alatt mi mindent tudnék otthon csinálni. Ma már bekapcsolom a zenét, kikapcsolom a külvilágot, nézelődök és csak futok.
Nem sokat, nem gyorsan, de nincsenek is hatalmas céljaim. Ha szenvedek, nehezebben veszem rá magam legközelebb. Persze van, hogy néha rosszabbul megy, de ilyenkor mindig kapok egy-két kedves és biztató szót, többek között a Futókörös társaktól is.
Több futóversenyre is eljutottunk idén, amit inkább neveznék futófesztiválnak, hiszen csak magammal versenyzek. Jó hangulatú összejövetel, ahol az ember valahogy mindig jobban „teljesít”.
Hosszú távú céljaim között egyelőre nem szerepel „A” maratoni táv, csak annyit szeretnék futni, amennyit egészséges módon szenvedek meg és amennyit talán 10-20 év múlva is le tudok majd futni.
Szerintem család és munka mellett is lehet ezt a sportot űzni, csak tudni kell megtalálni a kompromisszumokat, a kis futás is több, mint a semmi !
És ha van egy társaság, ami húzóerő tud lenni, akkor könnyebben veszi rá magát az ember, hogy elinduljon még ha fúj is a szél, csepereg is az eső, van egy kicsit már hidegebb van a kelleténél, a Futókör pedig pont ez a társaság… 🙂
Köszönöm, hogy elolvastátok a bemutatkozásom és ha tudok bárkinek segíteni, keressetek nyugodtan.