A hétvégi nagy sikerű Fitbalance rendezvényen dorogi edzők is színpadra léptek. Olvassátok el Szegvári József WALKenergie edző gondolatait:

„Dorogon sikeresen működik egy edzésmódszer: a WALKenergie, mely gyaloglógépen végzett csoportos, zenés tréninget takar.

A rengeteg jelentkező a tükre a módszer hatékonyságának, lelkesen dolgozik a csapat, hogy minél több dorogi és környékbeli lakossal megkedveltesse a testmozgást.

A hamarosan véget érő Legyél fittebb 2018-ban életmódváltó programra regisztráltak is nagy számban vettek részt a WALKenergie foglalkozásokon.

Szakmai munkánk elismeréseként meghívást kaptunk az ország egyik nagyhírű nemzetközi fesztiváljára a Nestle Fitness Fitbalance rendezvényre, hogy öt fővel a színpadon vezényeljünk le egy órát.

Gyakorlatból tudom, nem könnyű feladat lámpalázban égve, reflektorfényben, emelkedett pulzusszámmal egy ilyen kihívással megküzdeni, de remekül dolgozott kis csapatunk, jól teljesítettük a feladatot, a WALKenergie program vezetője (Szabóné Sümegi Bernadett) szerint szépen, szakmailag helyesen dolgozott minden dorogi résztvevő Boros Andrea és Szegvári József edzők vezetésével.

Ez nagy büszkeséggel tölt el minket, alátámasztva, hogy a belefektetett munka meghozza gyümölcsét, a vendégek szeretnek összejárni, csapattá kovácsolódnak és természetesen a mozgás által az egészséges életmódhoz is közelebb kerülnek.”