Sziasztok Futótársak!

Október 22-én került megrendezésre a IV. Országfutás, amihez a Dorogi Futókör csapata is örömmel csatlakozott. Az Országfutás ötletgazdája Vadász Vince volt, aki tavaly kitalálta, hogy tavasszal és ősszel egy-egy jeles nemzeti ünnepünk alkalmával próbáljunk meg annyi km-t futva összegyűjteni, amennyi hazánk országhatára. Ezt már az első alkalommal is sikerült többszörösen túlteljesíteni, ezért úgy döntött, hogy egy hagyományt teremt a kezdeményezésével.

Mivel a márciusi Országfutáson Dorog városa az első helyen végzett az összegyűjtött kilométerek tekintetében, ezért természetes volt, hogy ősszel is szervezünk egy eseményt ez alkalomból.

A rendezvény regisztrációval, majd közös bemelegítéssel kezdődött, amit Boros Andi, az Energy Fitness trénere vezényelt le. Ezután következtek a futószámok.

of1

Több távon is vártuk a nevezőket:
– A gyerekek egyéni számokban indulhattak, akár egy kört is teljesíthettek a futópályán. Minden kör végén egy pecsét volt a jutalmuk, a végén pedig megtörtént az összesítés.

of2

– Óránként, összesen három alkalommal indítottunk városfutást, amely 4 km-es távjával nagyon kedvelt volt. Ebben a számban indult a legtöbb nevező. A 10.30-as városfutást Telek András, volt válogatott labdarúgó, a Fradi egykori játékosa vezette.

of3
– Másnap volt október 23-a, aminek idén a 60. évfordulóját ünnepeltük. Így Sárdi Tominak eszébe jutott, mi lenne, ha meghirdetnénk egy 60 körös pályafutást is a városfutások mellé. Erre a távra egy apa-fia családi csapat nevezett be, mindketten 30 kört teljesítettek. Gratulálunk Takács Ferencnek és Takács Martinnak, nagyon szép teljesítmény volt!

of5

A Sítechnika jóvoltából kipróbálhatták az érdeklődők a legújabb Salomon cipőket és akár egy körre is elfuthattak bennük. Jelen volt még az Avon standja is. A napot tombolasorsolással zártuk, így jó pár mozgástól kipirult arcra sikerült plusz mosolyt csalnunk.

of6

Összesen 74 résztvevő 313 km-t gyűjtött össze. Gratulálunk mindenkinek a teljesítményéhez!
Ugye jövőre is találkozunk?

Köszönjük a felajánlásokat és a segítséget: Avon, BiotechUSA Esztergom, Energy Fitness WALKenergie – Boros Andrea, Sítechnika, Scitec Nutrition, Telek András, Tián Zöldséges.