Szombaton újra közös mozgásra invitálta a Dorogi Sport csapata a település lakosságát. Az idén már 31. alkalommal megrendezésre került sporteseményen kicsik és nagyok egyaránt örömmel vettek részt. A rendezvényen a legfiatalabb sportoló 2 éves, míg a legidősebb 70 év fölötti volt.

 

Ha szeptember, akkor Dorogon a futásé a főszerep. Az immárom második éve Sarpi-Dorog Futófesztivál névre keresztelt rendezvény idén is az egész családnak kínált  változatos sportolási lehetőséget.

Az óvodások kezdték a napot, akik a Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion futópályáján 300 méteren mérték össze ügyességüket. Őket az 1-2. osztályosok követték 800 méterrel, majd a nagyobbaké volt a főszerep. Harmadik osztálytól a gimnázium negyedik osztályáig ugyanis már hosszabb távon, 1800 méteren indulhattak a sportos gyerekek. Minden résztvevő – a teljesítés öröme mellett – Dorogi Sportos kulacsot, NaturAqua vizet, Milka waffelinit és meglepetést is bezsebelhetett.

Természetesen a felnőttek sem lazsálhattak a sportnapon, őket a városfutás távjaival várták a szervezők. A kisebb kihívást keresők a 7 km-en, a terepfutás szerelmesei a Gete Trail 14 km-én, az igazi keménylegények a 21 km-es távon találhatták meg számításukat. A futók biztonságáról a rendőrség, polgárőrség, a Dorogi Futókör, a Dorogi Kerékpáros Egyesület és a Zsigmondy Vilmos Gimnázium önkéntesei gondoskodtak.

A jó hangulatot a Debreczeni Attila-Fejes Miklós szpíkerpáros alapozta meg. Idén újdonságként a Faajándékshop.hu a résztvevők egyedi érmébe ingyenesen belegravírozta a befutóidőket.

Délután az extrém akadályfutásé volt a főszerep az Öböl Music Beach-en, ahol akár az óvodások is megmutathatták, milyen kemény fából faragták őket. A kicsik természetesen az önkéntesek segítségével jutottak át egy-egy nehezebb akadályon. Őket az általános iskolások, majd a felnőttek követték. Az izgalmas pályát teljesítők egyedi tervezésű éremmel és meglepetéssel térhettek haza.

Az évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportrendezvénynek idén már több, mint ezer résztvevője volt. Az eseményre 23 településről, többek között Tokajról, Kecskemétről, Ausztriából is érkeztek versenyzők Dorogra. A jó hangulatú esemény jövő szeptemberben újra várja a futás szerelmeseit.

SARPI DOROG Futófesztivál eredmények

SARPI CHALLENGE eredmények

Sulisprint eredmények

További fotók:

Befutó képek

Sarpi – Dorog Futófesztivál 2018. pillanatok

Fotókat készítették: Anger Zoltán, Monostoriné Almási Edit, Berndt József