A Yours Truly futás finn kezdeményezésre indult el néhány évvel ezelőtt. A célja az volt, hogy az évnek abban a szakában, amikor nem rendeznek versenyeket, megmozgassa a futótársadalmat. Igazából egy becsületbeli ügyről van szó, hiszen a hivatalos távok (25 és 50 km) teljesítésére egy egész nap áll a rendelkezésünkre és nem kell semmiféle applikációval bizonyítanunk a teljesítményünket.

A Dorogi Futókör tagjai tavaly neveztek be először erre az eseményre. Akkor mindkét alkalommal (január és február utolsó vasárnapján) Falucittát futottunk, ami 30 km. Ez a klasszikus távunk, az útvonala Dorog-Csolnok-Dág-Sárisáp-Tokod-Dorog. Idén azonban az útviszonyok (le volt fagyva a főút és a mellette húzódó sáv is csúszós-jeges volt) és az időjárás (aznap – 8 fok volt a maximum) miatt új útvonalat fedeztek fel a csapat tagjai. Közkívánatra pedig egy rövidebb, 10 km-es távot is indítottunk, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző etapot.

Barna Józsi a 10 km-es csapat vezetője volt, íme a beszámolója aznapról:

„Aki nem akart a hosszabb távon indulni, azokkal 10 órai indulással egy rövidebb, eredetileg 10 km-es körre indultunk a dorogi sportpálya elől. A Dorogi Futókört Sárdiné Simonyi Niki, Bihari Csilla, Kottesz Gabi és Barna Józsi képviselte. Ezenkívül egy új tagunk is jött, Töreki Ricsi személyében, valamint egy nem futókör tag is jelentkezett a táv teljesítésére, Trengerné Dudics Valéria.

16388708_710471629113004_1153190173_o

Az úticél a Strázsa-hegy kilátótornya volt, de sajnos az odaút során módosítani kellett, mert a Strázsára csak havas-jeges úton tudtunk volna felmenni, így ezt nem vállaltuk be, nehogy valami baleset történjen. Így az esztergom-kertvárosi kis utcákon keresztül tértünk vissza Dorogra. 10 km megtétele után csak Valéria köszönt el tőlünk, mi még egy kisebb kört mentünk a Gorkij utca – Bécsi út – Alagút – Köztársaság út útvonalon. A pályához visszatérve Niki és Gabi is búcsúzott, de Csilla és Ricsi társaságában lenéztünk a LógaTóra, így lett a vége 16 km. A nagyon jó hangulatúra sikerült futáson Csilla és Ricsi is ezen a napon döntötte meg a leghosszabb távú futását… Gratulálunk nekik!”

16357693_909343249201718_933585564_o

Pittner Gabi a 30 km-es csapatot irányította, ő így emlékszik vissza:

„Csapatunk tagjai: Borsos József, Felföldi Ádám, Kócsi Anikó, Martin Valéria, Pittner Gabriella.

16388495_1358014247552049_307559357_o (1)

7:58-ra értem a pályához, Valival szinte egyszerre, és legnagyobb meglepetésünkre a mindig utolsóként érkező Ádám már ott várt! 😀

Pár perc, és befutott Anikó is, majd csörgött a telefon, Tomi hívott, hogy merre vagyunk, mert bővülne a csapat, Józsi már Dorogon van, és csatlakozna hozzánk. Gyorsan beültünk az autóba, hogy a melegben várjuk meg. Mikor megérkezett, csináltunk egy fotót a cipőkről – egymástól függetlenül, Józsi kivételével, mindenkin Asics cipellő volt – és már neki is vágtunk a 30 km-es távnak, amit kitűztünk célnak.

Főutat kerüljük címszóval, Tokodaltáró felé vettük az irányt. Kertvárosban a kis utcákon át mentünk, Altárón is a vasút mellett futottunk, át Tokod-Üveggyáron keresztül Tátra. Itt megálltunk egy rövid frissítésre, akinek szüksége volt rá hármat kortyolt, kettőt harapott és már mentünk is tovább, Táton keresztül, ki a bringaútra. Közben egyszer-kétszer szóba került, hogy az a 30 legyen inkább 25, de pici alkudozást követően, megtaláltuk a középutat, és maradtunk a 30 km-nél 😀

A bringaút elég hosszúnak tűnt, a jó hangulat ellenére is, de megcsináltuk. Mikor végre valahára beértünk Nyergesújfalura, már alig vártuk az élen futó Ádám és Józsi jelzését, hogy a táv felének utolsó 500 méterét is megtettük, és fordulhatunk vissza. A fordulónál le is tudtuk a második frissítésünket. Kicsit hosszabb időre álltunk meg (ezt később meg is bántuk): fotó, inni-ennivaló és búcsú a továbbfutóktól (Ádám és Józsi ugyanis több kilométert szeretett volna teljesíteni). Ádám végül lefutotta második maratonját, Józsi pedig 43 km-t, ezúton is gratulálok nekik! 🙂

Ezt követően létszámban kissé megfogyatkozott, viszont annál lelkesebb triónk visszafelé vette az irányt Dorogra. A bringaútra kiérve éreztük, hogy kár volt ilyen „sokáig” búcsúzkodni a fiúktól, a hideg szél és a mínuszok megtették hatásukat. Az ujjaink, lábujjaink már fájtak, annyira megfagytak és az átvizesedett ruháinknak hála, a mozgás ellenére is rendesen fáztunk. Ez persze alábbhagyott pár km után, de addig elég kellemetlen volt. Ezt követően még egyszer frissítettünk Táton, de ekkor már nem álltunk meg, csak úgy menet közben lassítva, sétálva ittunk és ettünk kicsit. Nekem az ivózsákom csöve teljesen befagyott, így vizet sajnos egyáltalán nem tudtam inni, csak a külön flakonba rakott iso-t, amibe időközben ropogós jégdarabkák képződtek, így csak lassan, kortyonként tudtam belőle fogyasztani. Szerencsére megúsztam (és remélem, nem most kiabálom el 🙂 ), betegség vagy nátha nélkül.

16389372_1358014474218693_1253477848_o

Mikor visszaértünk Dorogra, Anikó kb. 200 méterrel a pálya előtt levált tőlünk és hazafutott, így Valival ketten érkeztünk be a kiindulási ponthoz. Egy nagy kör a kocsi körül és meg is lett a 30 km. Gyors elköszönést követően úgy döntöttem, hogy még hazafutok, így (mivel reggel is futva érkeztem) nekem a vége 32 km lett.

Köszönöm lányok, fiúk, fantasztikusan éreztem magam Veletek! :)”

Gratulálunk minden teljesítőnek, nagyon büszkék vagyunk rátok, hogy ilyen időjárási körülmények mellett is ennyien és ilyen távokat futottatok le.
[/av_textblock]

[av_social_share title=’Bejegyzés megosztása’ style=” buttons=’custom’ share_facebook=’aviaTBshare_facebook’ share_twitter=’aviaTBshare_twitter’ share_pinterest=’aviaTBshare_pinterest’ share_gplus=’aviaTBshare_gplus’ share_mail=’aviaTBshare_mail’]

[av_hr class=’invisible’ height=’20’ shadow=’no-shadow’ position=’center’ custom_border=’av-border-thin’ custom_width=’50px’ custom_border_color=” custom_margin_top=’30px’ custom_margin_bottom=’30px’ icon_select=’yes’ custom_icon_color=” icon=’ue808′ font=’entypo-fontello’]

[av_textblock size=’23’ font_color=” color=”]
SZÓLJ HOZZÁ TE IS!
[/av_textblock]

[av_hr class=’invisible’ height=’20’ shadow=’no-shadow’ position=’center’ custom_border=’av-border-thin’ custom_width=’50px’ custom_border_color=” custom_margin_top=’30px’ custom_margin_bottom=’30px’ icon_select=’yes’ custom_icon_color=” icon=’ue808′ font=’entypo-fontello’]

[av_comments_list]